A mai éghajlati alkalmazásokban is gyakorta szerephez jutó éghajlati osztályozás Vladimir Köppen orosz-német klimatológus nevéhez fűződik, aki először 1884-ben tette közzé osztályozási rendszerét, majd azt több ízben javította, módosította egészen 1936-ig. Későbbi munkatársa Rudolf Geiger is végzett finomításokat a besorolásokon, így néha az osztályozást Köppen-Geiger rendszernek is nevezik. Az 1. ábrán is ezt a többszörösen finomított felosztást mutatjuk be.

Az osztályozás a kontinenseken öt fő éghajlati övezetet különít el (A-E), melyek követik a növényzet és a talaj övezetes eloszlását, ám pontos elkülönítésük a hőmérséklet és a csapadék éves és évszakos alakulása alapján történik. A fő éghajlati övezetek a következők: a Trópusi éghajlat (A), a Száraz éghajlat (B), a Meleg-mérsékelt éghajlat (C), a Boreális (hideg-mérséklet) éghajlat (D), illetve a Poláris és magashegyi éghajlat (E). Ez utóbbi éghajlatot néha tovább bontjuk E, F és H betűkre, elkülönítve a fagyott és a magashegységi éghajlatot. Ez a jelölés szerepel az 1. ábrán is.

Mindegyik fő éghajlati övezeten belül jónéhány alcsoport létezik, amiket az alábbiakban sorolunk fel, néhány példával utalva az ilyen éghajlatú országokra és városokra. (Az egyes osztályoknak több elnevezése ismeretes. Emiatt érdemes figyelni az egy kezdő és 1-2 további betűből álló rövidítésre.)

Nedves trópusi éghajlatok magas, egész évben közel állandó középhőmérséklettel és egész évben sok csapadékkal. Minden hónap középhőmérséklete meghaladja a 18°C-ot. Ez a legnagyobb kiterjedésű fő övezet: bolygónk területének 36%-át borítja, nagyjából a 20. északi és déli földrajzi szélességek között.

A trópusi klímán belül az évi csapadék mennyisége szerint háromféle éghajlat különíthető el:

Ezt a fő övet kevés csapadék és nagy napi hőmérsékleti ingás jellemzi. Ez az övezet inkább a csapadék viszonylagos (néhol abszolút) hiányában egységes, hőmérsékleti szempontból kevésbé. A potenciális párolgás mindenütt meghaladja a csapadékbevételt. Az évi középhőmérséklet 18°C-os értékével az osztályozás kidolgozói elválasztották az alacsony és a magas földrajzi szélességek száraz éghajlatait. A melegebb területeket „h”, a hűvösebbeket „k” betűvel jelölve. A sztyeppe éghajlat mindkét féltekén előfordul, nagyjából a 20. és 30. földrajzi szélességek között. Kialakulásához néhol a szomszédos magas hegység mögött leáramló meleg és száraz levegő (főnhatás) is hozzájárul. Nyilvánvalóan csak a szárazföldek felett alakulhat ki (szemben néhány más klímával, amiket az óceánok felett és a kis szigeteken is értelmezhetnénk), azonban itt jelentős területi arányban: a száraz éghajlat a kontinensek 26%-át foglalja el.

A meleg mérsékelt övi éghajlatban már jelen vannak az évszakok: meleg száraz nyár és hűvös, nedves tél jellemzi. Ebben az övben a leghidegebb hónap középhőmérséklete 18°C és -3°C között alakul, rendszeres hótakaró nem keletkezik. Mindkét féltekén előfordul, a Föld területének 27%-án. Ebben az övben lakik a Föld népességének mintegy fele!

Az övezet három jellegzetes éghajlatú területre bontható:

Szélsőségesen nagy évközi hőmérsékleti ingással jellemzett öv, amelyben a leghidegebb hónap középhőmérséklete -3°C alá, a legmelegebb hónapé viszont 10°C fölé esik. A rövid, de még viszonylag meleg nyár miatt a térségben erdőtenyészet van, a hideg tél viszont rendszeres és tartós hótakaróval jár. A Föld területének 7%-át borítja, míg a szárazföldek viszonylatában ez az arány 21%, túlnyomó részben az északi féltekén. A szárazföldek kis területi aránya miatt ugyanis ez az öv a déli féltekén csak a nagyobb tengerszint feletti magasságokon, azaz elenyésző területi arányban fordul elő. Az övezet bontása itt is a száraz évszak megléte, vagy hiánya alapján történik.

A hideg éghajlatokat majdnem mindig állandó jég jellemzi. A legmelegebb hónap hőmérséklete is 10°C alatt marad és csak 1-4 hónapig tartózkodik fagypont felett. Kialakulásában a sík vidékeken az alacsony napmagasság, a télen rövid, illetve annak egy részében teljesen hiányzó nappal játszik szerepet. A magashegységekben az azokkal határos hideg levegő a meghatározó, a troposzférát jellemző körülbelül 0,5°C / 100 m körüli hőmérséklet-csökkenés következtében. A poláris és magashegységi éghajlatú területek aránya a Föld területének 19%-a, a kontinenseken belül pedig 17%.

A fenti osztályozás alapja a hőmérséklet és a csapadék sokéves átlagainak eloszlása, illetve az ezen belüli évszakos sajátosságok. Ám ezek a térképek önmagukban is érdekesek, ezért azokat külön is bemutatjuk.

Az évi középhőmérséklet sokévi átlagait a 2. ábra mutatja. A trópusoktól a Ráktérítőig és a Baktérítőig eső területek kapják a legtöbb besugárzást. A termikus egyenlítő, azaz a legmagasabb évi középhőmérséklet vonala ugyanakkor az Egyenlítőtől északabbra, átlagosan a 10. északi szélesség területére esik. A térítőktől a sarkvidékek felé a hőmérséklet gyorsan csökken. A csökkenés mértéke mintegy 145 km-enként 1°C. Ugyanekkora hőmérsékletkülönbség a függőleges mentén kb. 220 méterenként lép fel a különböző tengerszint feletti magasságon levő meteorológiai állomások megfigyelései között. Bolygónk leghidegebb területei az Antarktiszon és Grönlandon találhatók, ahol a csekély besugárzás és a nagy tengerszint feletti magasság hatásai összeadódnak.

A csapadék évi összegének alakulását a 3. ábra mutatja. (A csapadék területi eloszlása még sokévi átlagban is sokkal szeszélyesebb, mint a hőmérsékleté, ezért az óceáni területeken a csapadékbevételt nem tudjuk jól becsülni. Emiatt az ábra csak a szárazföldek csapadékhozamait ábrázolja.)

A legnagyobb csapadékmennyiség az egyenlítő térségében hullik, ahol a legmagasabb hőmérséklet következtében a legtöbb vízgőz tud jelen lenni a függőleges légoszlopban, legmagasabbra nyúlik fel a tropopauza, illetve állandósult összeáramlás segíti a feláramló levegőt abban, hogy hőmérséklete erőteljesen csökkenve mielőbb elérje az ún. harmatpontot, vagyis azt az alacsonyabb hőmérsékletet, amelyen a benne levő vízgőz egy része már feleslegessé válik és felhő formájában kicsapódik. A Föld átlagos csapadékhozama négyzetméterenként 1040 mm, vagyis megközelítőleg 1 m3, azaz 1 tonna. A legtöbb csapadékot kapó területeken ennek bő tízszerese, míg a legszárazabb területeken sok éven át semennyi csapadék nem hull.